Az utóbbi időben észrevehettétek, hogy picit döcögősebben megy a blog a kelleténél.
A posztok napokra voltak beidőzítve, így nem is mindennap látogattam a felület, azonban egy olvasónk felhívta a figyelmet, hogy ezek nem jelennek meg. Ezt még egyszerűen tudtam orvosolni, hisz az előre bekészített posztokat reggelente kiengedtem.
Azonban mára odáig jutottunk, hogy csak szöveges formátumot tudok közzétenni, fényképet sem telefonon, sem pc-n nem enged feltölteni. Így újra kell gondolnom a koncepciót, illetve visszatérni a gyökerekhez, a pusztán szöveges posztokhoz. Ehhez az átálláshoz némi időre lesz szükségem, azonban törekszem a napi posztokhoz így is.
Nem tudom hány emberhez jut el ez az üzenet, hiszen a statisztikát sem látom hónapok óta.
Mindent összevetve én ugyanúgy szerkesztem a blogot, mint eddig, azonban a technikai akadályokkal szembesültem.